Barion Pixel

Patrick Modiano 1945-ben született Franciaországban. Érettségi után életét teljes mértékben az irodalomnak, az írásnak szentelte.

http://terasz.hu/terasz.php?id=irodalom&page=cikk&cikk_id=16587

1968-ban jelent meg első regénye, a La Place de l’Étoile ; 1972-ben megkapta a Francia Akadémia regényeknek járó irodalmi díját a Les Boulvards de ceinture című könyvéért, 78-ban pedig a legrangosabb francia díjat, a Prix Goncourt-t a Sötét boltok utcájá ért. 

Regényei két fő sodorba sorolhatók. Az egyik vonulat Franciaország német megszállása, illetve ennek kapcsán szülei életének körberajzolása. Másik fő témája az önazonosság-keresés: főszereplői minden apró részletet föltérképeznek, minden emlékmorzsát fölszedegetnek, hogy összerakják életük mozaikját, s megértsék önmagukat, világukat, hogy miért jutottak oda, ahol éppen tartanak, s merre kell keresniük a kivezető utat. A szerző szinte detektívként kutatja föl a neveket, időpontokat, helyszíneket, nyomokat, hogy az aprólékos gyűjtögetés eredményeképpen kirajzolódjon előttünk az összkép. 

A Tarandus Kiadó látókörébe egy véletlen folytán került Modiano életműve, ha hiszünk a véletlenben. A kiadóvezető, Réti Attila a Műhely folyóirat felolvasóestjén olvasta föl éppen egyik novelláját, amikor hallotta Rőhrig Esztert s az általa fordított A Kis Bizsu egy részletét. A teljes fordítás elolvasása után döntött a kiadás mellett, majd megszületett az elhatározás, hogy lassan, könyvről könyvre megjelenteti a Modiano-életművet.

A Kis Bizsu főszereplője egy magányos, fiatal lány, aki megpillant a párizsi metróban egy sárga kabátos nőt, aki különös módon hasonlít évek óta eltűntnek hitt anyjára. A nyomába ered, s eközben fölidézi a múltját, s igyekszik megválaszolni a nyitva maradt kérdéseket. Igyekszik eligazodni az emlékezetében megmaradt nevek és helyszínek kavalkádjában, s kikapaszkodni valahogy múltja sötét árnyai közül.

A következő Modiano-kötet, az Éjfű fordítása is már a végéhez közeledik, a megjelenés a jövő évi Könyvfesztiválra várható. A hatvanas évek Párizsában játszódó szerelmi történet hátterében politikai gyilkosság húzódik. Minden homályos, minden függőben van, s a főszereplő ebben a kaotikus világban igyekszik eligazodni a Modianóra oly jellemző aprólékos feltérképezés segítségével. 

Add Comment

Your email address will not be published. Required fields are marked *